Álmosd község Hajdú-Bihar megyében, a Nyíradonyi járásban, a román határtól nem messze, Debrecentől kelet-délkeleti irányban 35 km-re található.
Álmosd régészeti emlékei alapján a község és annak környéke már az őskortól az Árpád-korig lakott volt. A késő rézkori Baden kultúra, a kortárs Coțofeni kultúra, a középső bronzkori gyulavarsándi kultúra, a vaskori kelta (LaTéne C) és szkíta, római császárkori szarmata és dák leletek is előkerültek. Az Árpád-kori, középkori és kora újkori leleteket nem is említve.
Az első írásos említése 1261-ből való (Almus). A település neve az egykori Álmos (Almus) személynév „d”-képzős változata. Nevét régen többféle változatban is írták: Alumas, Almuz, Almus, Almos formában is. A település az álmosdi Chyre nemzetség ősi fészke és temetkezőhelye volt.
1261-ben V. István király Álmos fia Chyre részére már új adománylevelet ad a településre. Az Álmosdi Chyre család 1554-ig, a család kihaltáig birtokolta Álmosdot. A család kihalta után a falut Thay Ferencz királyi lovászmester kapta adományba. 1442-ben a Zoárdfiaknak is birtoka.
A település lakossága az 1530-as évek elején áttért a református hitre.
1554-ben adományként Dobó István tulajdonába került. 1604. október 15-én Álmosd határában arattak győzelmet Bocskai István hajdúi Basta császári tábornok serege fölött (álmosdi csata).
Az 1600-as évek utáni időkben több birtokosa is volt: a Péchy, Bagossy, Csanády, Somodory, Kölcsey, Chermel, Gulácsy, Balku, Fényes, Szodoray, Miskolczy és Kazinczy családok tulajdonában volt.
A nemesítéseknek köszönhetően a 18.-19. századra Álmosd kisnemesi település (lakóinak 15-20%-a nemesi származású). Az 1738-43 as pestisjárvány idején a falu lakóinak harmada elpusztult. A település görög katolikus vallású lakosainak román és rutén származású ősei ekkor települtek le Álmosdon.
Kölcsey Ferenc több évet töltött Álmosdon.
A 20. század elején a Fráter és a Bay családoknak voltak itt birtokai.